Hallgatói színterek

A Veszprémi Kampusz kollégiumai

A Veszprémben tanuló, nappali tagozatos hallgatók nyolc kollégiumi épületbe nyerhetnek felvételt. Így közel 1600 hallgató elhelyezése biztosított szervezett keretek között. A kollégiumokban önkormányzat, Kollégiumi Intéző Bizottság (KIB) működik. A kollégiumi tanárok, seniorok segítő közreműködésével a kollégisták aktívan részt vehetnek a hallgatói élet tartalmas kialakításában és irányításában.
Mindegyik kollégiumnak megvannak a maga sajátosságai. Az egyik nagy, ott pezsgő és zajos az élet, a másik kicsi, családias, csendes. Az egyik sokemeletes lakótelepi házban van, a másik közvetlenül a Balaton partján vagy Veszprémben, zöldövezetben helyezkedik el. Épületenként a komfortfokozat különböző, de a legfontosabb szolgáltatások mindenhol biztosítottak. Valamennyi kollégiumban minden szakról laknak hallgatók, ezáltal biztosított a házak sokszínűsége, megteremtve ezzel egymás tanulmányi és egyéb téren történő segítésének lehetőségét is. Minden hallgatónak van lehetősége megválasztani, hogy melyik kollégiumban szeretne lakni.

Az Egyetem kezelésében kévő kollégiumok:

Veszprém:
Központi Kollégium
Jedlik Ányos Kollégium
Várfok Kollégium

Bérlemények:

Veszprém:
Hotel Magister
Stadion utcai kollégium (Teleki)
Balatonalmádi:
Nereus Hotel

A kollégiumokkal kapcsolatban bővebb tájékoztatást az Egyetemi Kollégiumi Iroda ad.

Elérhetőségek:
Haraszti László, kollégiumi referens
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
tel.: 88 624 627
Puskás Ágnes, ügyvivő szakértő
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
tel.: 88 624 626



Étkezési lehetőségek a Veszprémi Kampusz környékén

Az Egyetem közvetlen közelében nagyon népszerűek az önkiszolgáló éttermek, melyek árai igazán az egyetemi pénztárcához vannak szabva. A közelben vannak olcsó és jó minőségű éttermek is.

Al Dente Ételbár
Veszprém, Kossuth L.. utca 5-7.

Bakony Gaszt Rt. Egyetem Étterem (Menza)
Veszprém, Hóvirág u. 6.

Belga Söröző és Étterem
Veszprém, Szabadság tér 1.

Elefánt Étterem és Kávézó
Veszprém, Óváros tér

Gourmandia Étterem
Veszprém, Megyeház tér 2.

Hungária Étterem
Veszprém, Megyeház tér 2.

Oli e Gino Pizzéria
Veszprém, Egyetem u. 19.

Panoráma Snack Gyorsétterem
Veszprém, Cserhát ltp. 6.

Sündi Étterem és Pizzéria
Veszprém, Egyetem u. 15.

Tűztorony Kisvendéglő
Veszprém, Vár u.1.

Zóna Étterem
Veszprém, Radnóti tér 2.


Könyvtárak, könyvesboltok
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Eötvös Károly Megyei Könyvtár
Pannon Egyetemi Kiadó és Könyvesbolt


Ingyenes internetezési lehetőségek

eMagyarország pontok:
Tourinform Veszprém, Vár u. 4., T.: 88/404-548
Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet Kórház u. 1.
McDonald's, Brusznyai u. 16-18., T. :88/561-840


Internet utca(Wifi)
A belvárosban az Óváros téren vezeték nélküli szélessávú internet szolgáltatás vehető igénybe az internet zónában. A megfelelő eszközzel (telefon, laptop, PDA) rendelkezők internet kapcsolatot létesíthetnek


Veszprém Digitális Város (VDV) ingyenesen használhatószámítógépei Internet eléréssel:
Megyei Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda, Veszprém, Diófa u. 2.
Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém, Komakút tér 2. Itt a vakoknak és gyengénlátóknak speciális gépet biztosítanak.
Városi Művelődési Központ és Könyvtár, Veszprém, Dózsa György u. 2.
Március 15. úti Klubkönyvtár, Veszprém, Március 15. u.
Dózsavárosi Klubkönyvtár, Veszprém, Szent István u. 73.
Cholnoky Klubkömnyvtár, Veszprém, Rózsa u. 48.

Sportélet

A Pannon Egyetem testnevelése és sportja közel 50 éves múlttal rendelkezik. Az egyetem alapítását 1950-ben követte a Veszprémi Lombik Sport Kör megalakulása, majd 1952-ben a Testnevelés Tanszék létrehozása. Mindkét szervezeti egység célkitűzésében az egyetemisták testkultúrájának fejlesztését, sokoldalú gazdagítását fogalmazták meg. A Testnevelés Tanszék az intézmény szerves részeként létrejöttének első pillanatától kezdve szervezte a testnevelés órákat és gondoskodott a testkultúrát fejlesztő programokról. A kötelező testnevelés mellett legfontosabb feladatnak a szabadidő kulturált eltöltését fogalmazták meg, melyben a sportnak elsődleges szerepet szántak. A tanszék ugyanakkor nem zárkózhatott el az egyetemisták versenysport tevékenységének támogatásától. Ez mindenkor fontos szakmai feladatot jelentett a tanszék valamennyi oktatója számára.

A sportegyesület (jelenleg a Veszprémi Egyetemi Sport Club – VESC) az egyetem mellett működő önálló jogi státusszal rendelkező szervezet, melynek elsődleges szerepe a versenyszerű sportolás feltételeinek megteremtése.

futopalya.jpg

















Gondoskodik a sportcsoportok és szakosztályok szervezeti kereteinek kialakításáról, az egyetemisták edzésének és versenyzésének szakmai irányításáról. A Testnevelés Tanszék oktatói és a VESC elnöksége közösen munkálkodnak a 2001/2002. tanévben is az egyetemisták testedzésének, sportolásának szervezésén, a feltételek megteremtésén. A VESC 12 szakosztályában és 17 sportcsoportjában közel 700 egyetemista sportolt. Az NB I-es férfi kosárlabdacsapat mellett I. osztályúak lettek a röplabdás lányok is. Kiemelt helyet foglalnak el vívóink és az OB I-ben szerepeltek tőrözőink, párbajtőrözőink. Több csapatunk is szerepel az NB II-ben illetve a megyei bajnokságokban. Itt oktatók és hallgatók együtt szerepelnek. Asztaliteniszezőink is évek óta indulnak a megyei bajnokságban. A versenysport mellett eredményesen működtek a szabadidős sportjaink is. Különösen a futó-kocogó csoport ért el szép sikereket. A Szarvasűzők, illetve Rókaűzők futó váltóversenyén 1200 induló között mindkét helyszínen I. helyezést értünk el. Több erdei és országúti futóversenyen vettünk részt. Tájfutóink nem csak részvételben, de a szervezésben is jeleskednek.

vivoszoba.jpg

















A hallgatók számára létesítményeinkben folyamatosan biztosítjuk a sportolást. Labdarúgás, ötlabda, röplabda, kosárlabda házibajnokságaink nagy tömegeket vonzottak résztvevőként és nézőként egyaránt. Sokan neveztek az atlétikai házibajnokságra, valamint az I. Egyetemkör Futóversenyre. Bekapcsolódtunk a MEFS küzdelmeibe is. Országos I. helyezést értek el: Tóth Lívia, Bucsú Dénes, Kovács Tamás, Páli Kristóf, Cziráki Kytti atléták, valamint Fodor Renáta párbajtőröző. Második helyezést ért el: Bertha Szabolcs, Sámpár Zoltán, Pápai Zsuzsa atléták. Ötödik alakommal rendeztük a keszthelyi és a veszprémi campusok közötti Balaton Regatta evezősversenyt. Közel 1000 érdeklődő szurkolása mellett négy kategóriában zajlottak a futamok. A hallgató fiúk, illetve lányok megnyerték az első alkalommal megrendezett országos speciális evezős bajnokságot is

kosar.jpg


















A kötelező testnevelés választható sportágai


  • Aerobic
  • Atlétika
  • Aikido
  • Barlangászat
  • Body building
  • Capoeira
  • Callanetics
  • Evezés
  • Fallabda
  • Falmászás
  • Floorball
  • Gyógytestnevelés
  • Hip-hop dance
  • Jóga
  • Kajak kenu
  • Karate goju ryu
  • Kendo
  • Kézilabda
  • Kick boksz
  • Kocogás
  • Kosárlabda
  • Kyoaerobic
  • Labdarúgás
  • Lövészet
  • Modern tánc
  • Mountain bike
  • Néptánc
  • Röplabda
  • Shotokan karate
  • Taekwondo
  • Tájékozódási futás és kerékpározás
  • Társasági tánc
  • Társastánc
  • Tenisz
  • Tollaslabda
  • Triatlon
  • Úszás
  • Vitorlázás
  • Vívás
  • Zenés gimnasztika
  • Zenés tartásjavítás