Főoldal
Felvételi 2013 PDF Nyomtatás E-mail
felveteli_2013.jpgA Mérnöki Karra 355 hallgató nyert felvételt. A műszaki és természettudományos szakok preferáltságának köszönhetően hallgatóink csaknem kizárólag állami ösztöndíjasként kezdhetik meg tanulmányaikat (98%).
A vegyészmérnöki alap- és mesterszakok iránti kimagaslóan nagy érdeklődés jól tükrözi a Kar hagyományosan elismert értékeit. A vegyészmérnöki szak elismertségét mutatja, hogy ebben az évben is erre a szakra vette fel karunk a legtöbb hallgatót (106 fő) és a mérnökképzések között ezen a szakon a legmagasabb a ponthatár. A természettudományos képzéseink közül kiemelendő a kémia alapszak, ami a tavalyihoz hasonlóan 35 főt meghaladó létszámmal indul. Gépészmérnök képzésünk elismertségének és az erősödő vállalati igényeknek köszönhetően a felvételi létszámok igazolták, hogy jó lépés volt a levelező képzés indítása Nagykanizsán, melyre 18 hallgatót tudtunk felvenni, miközben Veszprémben mechatronika és gépészmérnöki területen 85 fő kezdheti meg tanulmányait szeptemberen.
Annak ellenére, hogy a Kar kapacitását hatékonyan kihasználta, minden szakunkat meghirdettük pótfelvételi eljárásban. Bízunk benne, hogy a Mérnöki Kar Kutató Kari elismerése, a szoros vállalati kapcsolatok, ösztöndíj karrier lehetőségek a mesterképzéseink iránti érdeklődést is erősíteni fogják.
 
 
< Előző   Következő >
 
  mk_kiadvany_th.png

Egyéb

Főoldal
Mérnöki Kar oldala

Keresés

Felvételivel kapcsolatos információk:
Fekete Rita 
tel.: 88/624-743 
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.