Főoldal arrow Hallgatói élet
Hallgatói élet PDF Nyomtatás E-mail


Hallgatói Önkormányzatról (HÖK)

Az egyetemek és foiskolák hallgatói létszáma a mostaninak töredéke volt. Még ezekben az idokben a hallgatók kiharcolták, hogy érdekeiket, véleményüket egy maguk közül választott képviselotestület közvetítse az oktatók felé.

Hogy ennek a testületnek milyen elismertsége, illetve elfogadottsága volt (van) az oktatók között, meglehetosen változatos. De az iskolák vezetoi, illetve azon oktatók, akik felismerték ennek a szervezetnek a létjogosultságát, tudták, hogy nem hagyhatják figyelmen kívül a hallgatók véleményét, sot legtöbb esetben ez mindig a fejlodés irányába vezette az intézményt. Így a szervezet országos szinten elismert lett, törvénybe foglaltatott.

Azóta minden felsooktatási intézményben kialakult a Hallgatói Önkormányzat szervezete. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, ami jelenleg az ország felsooktatási intézményein muködo Hallgatói Önkormányzatok szövetsége, Magyarország legnagyobb civil szervezete. Továbbra is hatékonyan beleszól a felsooktatással kapcsolatos törvényalkotásba, összefogja, és összehangolja az ország HÖK-einek munkáját.

A Hallgatói Önkormányzatnak tagja minden beiratkozott hallgató. Jogaival és felelosségeivel általában az általuk megválasztott HÖK képviselok élnek. Az Egyetem majdnem minden szakján legalább egy, bizonyos szakoknál több szakképviselo intézi a napi szintu tanulmányi ügyeket, tartja a kapcsolatot mind az oktatókkal, mind a hallgatókkal. Szintén képviseletet látnak el, ugyanakkor az érdekképviseleti munkát is összefogják az elnökök (egy elnök, illetve karonként egy kari elnök).

A képviselok elsodleges feladatuknak a hallgatói érdekek képviseletét és erosítését tekintik. Az önkormányzatnak gyakorlatilag az összes hallgatókat érinto ügybe beleszólási lehetosége van (szociális támogatás, ösztöndíjak, kollégiumi térítési díj, tantervek, vizsgaidopontok, hallgatói rendezvények, stb.). Ezek közül sok témában a HÖK beleegyezésére van szükség a változtatáshoz. Emellett az Egyetem legfelsobb döntéshozó fórumán, a Szenátuson a szavazati jogok egyharmada a hallgatók kezében van.

Azt azonban látni kell, hogy a sok jog, amivel a képviselotestület élhet, ugyanekkora felelosséggel jár. Ugyanis dönteni több száz, esetenként több ezer hallgató nevében sokszor nem egyszeru feladat.

Ha bármi kérdésed, ötleted, problémád van, vagy csak kiváncsi vagy ránk, keresd meg képviseloidet.

 



 



 
< Előző
 
  mk_kiadvany_th.png

Egyéb

Főoldal
Mérnöki Kar oldala

Keresés

Felvételivel kapcsolatos információk:
Fekete Rita 
tel.: 88/624-743 
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.